Zenei tanulmányait az MZTSZ, Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskolában végezte.

1997-től csatlakozik a The Art of Dethronement együtteshez, melynek melankólikus stílusában a klasszikus zenei elemek ötvöződnek metal témákkal. Az együttes „Promised Land” című dala Nagy Zsolt nevéhez fűződik.

A 2002-ben megjelent Mindflowers progresszív rock, lírai és a jazz elemekkel átszőtt instrumentális zenei szerzeményeket tartalmazó albumát már Zsolt közreműködésével készítették el, majd 2004-ben vendégművészként a Nemesis „The Goddess Nemesis Project” albumának elkészítésében is részt vállalt.

A következő jelentősebb állomás, a 2007-ben létrejött pop-funky-latin zenét játszó Censorius Band, melynek már alapító tagja. Ezzel az együttessel klubokban, pubokban, rendezvényeken vállaltak fellépéseket.

2007. decemberében egy koncert erejéig visszatért - Kőszegi Zsolt ének, Pribil György gitár, Csibi Tamás basszusgitár, Gilián Gábor dob és Nagy “Liszt” Zsolt billentyűk - az 1986 és 1993 között létezett S-Modell zenekar. Az S-Modell pályája csúcsát 1990-től érte el. Évente több száz koncertet adtak rock és blues klubokban országszerte. A több tagcserét is megélt S-Modell olyan zenészeket indított el a siker útján, mint a szájharmonikás Ferenczi György, vagy a Kimnowak zenekar meghatározó egyénisége, Pribil György.

Rendszeres fellépője még a Special Guest alkalmi formációként működő zenekarnak is - több neves zenésztársával egyetemben – úgy mint Kiss Zoltán (ének-Nemesis, Iron Maidnem), Krecsmarik Gábor (basszusgitár-Závodi Zacskó Band, Nemesis), Nagy László (dob-Nemesis, Kormorán). Műsorukon többek között Bon Jovi, Deep Purple, Toto, Dream Theater és Glenn Hughes feldolgozások szerepelnek.

Zsolt a „Liszt” becenevet nem véletlenül kapta, hiszen rendkívül tehetséges billentyűs! Improvizatív muzikalitása a frissen alakult Zöld a Bíbor Band első próbáin megnyilvánult, ami nagyon bíztató kezdet!

 

 

 

Címkék: zene rock rockzene rock band hardrock billentyűs s modell zöld a bíbor band zbb special guest nagy liszt zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://zbbfan.blog.hu/api/trackback/id/tr31925348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.